Mindezek után most már igazán kíváncsian várom , hogy miképp is képzelték már megint el , az Esztergomi nyári fesztiválok nevezetű agyrém kivitelezését.
Ugye túl vagyunk, egy jobb szó híján botrányos lampionos felvonuláson.Még most sem érdemel karaktert a jellemzése.
Véget ért egy 10 éve megkezdett , igen jó elképzelés, ennek neve Fesztergom.
Az ötlet , miszerint erre felé is legyen , egy országos mércével is mérhető zenei fesztivál, remek.
A kezdeti nehézségek után , pár év alatt , ez meg is állt a lábán .
Viszont miután elért egy -azért jegyezzük meg nem annyira jelentős - színvonalat , na ott sikerült is megragadni.
Minden ilyen típusú rendezvény csak a szolgáltatások színvonalának az emelésével maradhat életben-kivéve nálunk.Itt még ugyanazt próbálják meg eladni az embernek amit öt éve, csak most már a nevesebb zenekarok is, szépen lassan kezdenek elmaradni .
Pont olyan , mint bármely más itt, egyszer kitalálnak valamit -kialakítás, infrastruktúra stb-
és onnantól eszed nem eszed , nem kapsz mást.
Ha így van , tudjátok mit "okosok", nem eszem .
Inkább elutazom Sopronba a Voltra, Zamárdiba a Soundra, és ott a pénzemért azt kapok amit 2008 -ban elvárható.
Mielőtt hangos "sznob" kiáltások hangoznának el , megjegyezném , nem osztályon felüli igény szint ami megfogalmazódik az emberben . Sőt. A fent említett rendezvények szintjét el sem lehet már érni , tudom , a "szigetes brigádnak " nem érdeke , nem is volt ennek a rendezvénynek a felkarolása.
Épp ezért túl azon , hogy minden tiszteletem a szervezőké ,-mert még ezt is iszonyatos meló lehet összehozni - Legalább azon a tényen gondolkozzatok má el , hogy a 98-as árbevételt és látogatottságot sem sikerült elérnetek , és közben meg még infláció sem van mi.
Szánalomtenger.
Miután a Hídlapból értesültünk , hogy a "hagyományos", hatalmas Szentivén éji máglya idén is meggyújtásra kerül , igen megörültünk .
Remek ötlet , kis zenés táncos előadások , plusz múzeumok éjszakája, frissen felépült városi nevezetesség előtt mindez a Duna partján , na ebből csak jó sülhet ki.
Na de .
Aki már látott nagy máglyát, de csak közepeset is az , nem kicsit fog fanyalogni , a 4 db raklapbúl tákolt máglyát látva.
A tánccsoport előadása ami megmenthette volna az egészet , igazán hangulatos koreográfia , eltalált zenével , ruhával.
Érezhették ezt a szervezők is, mert amint ők befejezték , ami egyébként a nyitó akkord volt, és egy önjelőlt "megasztár" perdült a mikrofon elé , azonnal szálingózni kezdett a nem kis számú nézőközönség,. Mentvén ami menthető , tánc csoport vissza, de a folyamat meg álíthatattlan volt.
Távozóban még eljutott a fülünkig , egynéhány betét dal A Képzelt riportból ,és még mielőtt mozgalmi dalok , vagy csasztuskák töltenék be a teret elhagytuk azt .
Ennél még a Feszti is jobb lehet .
Persze az addigra már igazén mélyrepülésbe volt.
Szerintem van min gondolkozni a jövőre nézvén.
Erdők mezők babonája
-
Mert ahelyett, hogy seggelném mekkora a vetési lúd fészekalja, már megint
ilyen fekete mágiára adom a fejem. Legalább engem megnyugtat, mert nézni a
kuty...
9 years ago