Monday, November 29, 2010

Slussz

Igazán ritkán emelek át cikkeket magyarázat ( bocsika) , véleményezés nélkül , de most ismét nem szükséges.
Néhány könny cseppet azért el lehet morzsolni.

"
Dátum: 2010-10-31
Az elveszett város fosztogatói
25-30 ezer fős leépítésre lehet számítani, ha a kormány tartani akarja a 3%-os hiánycélt. Ha belegondolunk, ez egy nem is olyan kicsi magyar város lakossága. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik nevét nem vállaló, arcát eltakaró, hangját eltorzító főosztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a kormány valójában egy teljes város leépítését tervezi. A Hócipőnek adott interjúból kiderül, mely településtől kell elbúcsúznunk 2011-ben.

Károly (főosztályvezető): Esztergomtól.

Hócipő: Miért pont Esztergomot szemelték ki? Fontos történelmi városunk, turizmusa is jelentős.

Károly: Ez az önkormányzati belharc gazdaságtalanná tette a működését, így indokoltnak és jó döntésnek tartjuk, hogy a tervezett 30 ezer embertől ily módon szabaduljunk meg.

Hócipő: Mi lesz a város helyén?

Károly: Egy nagy tó, amelyet még Meggyes Tamás, az előző polgármester kezdett el ásni. Szerintem ő egy előrelátó ember volt, tudta, mire lesz jó a tavacska.

Hócipő: Tehát az egész város eltűnik a Föld színéről, csak egy mesterséges állóvíz lesz a helyén...

Károly: Nem tűnik el, csak átalakul és gazdaságosabb lesz a működése.

Hócipő: Magyarán Esztergom állami tulajdonba kerül.

Károly: Mondhatjuk így is, és persze, aki az állami Esztergomba való visszalépést választja, attól nem vonjuk le a 98%-os adót a végkielégítéséből.

Hócipő: Akartam is kérdezni, hogy kap-e a leépített város végkielégítést. Ezek szerint igen.

Károly: Naná, hiszen ha nem kapna, nem tudnánk behajtani a végkielégítés-adót!

Hócipő: És mi lesz, ha mindenki visszalép az állami városba? Akkor nem vonhatják le a 98%-ot!

Károly: Nem is. Akkor csak 97-et vonunk le.

Hócipő: Ön szerint mihez kezd majd az a 30 ezer ember, aki város nélkül marad?

Károly: Államilag támogatott továbbképzéseken vehetnek részt és új várost kereshetnek.

Hócipő: Nem kerül ez így többe, mintha nem építenének le senkit?

Károly: De igen.

Hócipő: Akkor miért jó?

Károly: Magyar hagyomány. Mi pedig egy konzervatív kormány vagyunk.

Hócipő: Ha már a hagyományoknál tartunk, van az ominózus városban egy japán autógyár - néhány japán munkatárssal.

Károly: Ők is részt vehetnek a továbbképzéseken. Van foltvarró tanfolyam, virágkötészet, dobozragasztás...

Hócipő: És gondolom, ők is kereshetnek új várost.

Károly: Persze. Még a repülőjegyet is kifizetjük nekik. Biztos régen látták már Tokyot! Újnak hat majd.

Hócipő: Ha nem sikerül tartani a 3%-os hiánycélt, számíthatunk újabb városok elbocsátására?

Károly: Hogyne! Addig próbálkozunk, amíg nem sikerül elérni a az említett sarokszámot.

Hócipő: Tehát elmennek a végsőkig?

Károly: Persze! Ha szükséges, leépítjük az egész országot!
"

Mellesleg ma érkezik meg kis városunkba , a kirendelt csődbiztos.

Tuesday, November 23, 2010

"korszerű, gazdaságos, magyaros egyenruha"

", illetve rendfokozatok viselése, fogadalom- vagy eskütétel és kitüntetések adományozása "

Remek.
Számomra egyre inkább úgy tűnik , hogy Vezérünk , még is csak letéteményese lett a rendszervéltó , Antali örökségnek.
Pedig , volt idő , hogy legfőképpen hangsúlyozható hibájának tekintették , hogy lekanyarodott az "útró".
Na most ez jó vagy nem , ezen van még időnk gondolkozni.
Félre értés ne essék , a célokkal alapvetően nincs bajom.
Csak valahogy olyan reflexek kezdenek kialakulni bennem, amikről sem tudom eldönteni , hogy kialakult , vagy Pavlovi.
Egyenruha , " önkéntes " bank ( mint ami az önkormányzatoknál lebegtettek ) , rendfokozatok , államosítás.
/ munkásőrség , békekölcsön etc /
Viszont legalább a szűkebb élet teremben sincs ez másként : város őrség , polgárőrség , s most tényleg nem veszem ide a magán nyugdíjpénztárak kölcsönkérését.
Az igaz , hogy még pont magyarázható volna az egyenruha fétisem , koromnál fogva , de a többi vonatkozó részt már kevésbé.
Tudom, hogy valahogyan működésre kell bírni, azon dolgokat ,amik nem megfelelően működnek , de hogy a felelőségre vonás is alapfeltétele legyen ennek , még el is megy , mert emberek életéről kell dönteni .
Ámbár , élnék a gyanú perrel , hogy a rendelkezésre álló pénz nélkül , bármilyen rendszer működésképtelen.
Pénzt meg csak az állampolgároktól tudunk elszedni ?
Mert az adókból nem futtya rája.
Kell a megtakarított pénzetek , meg mindent fizessetek ki , amit nekünk kellene kigazdálkodni .
Sajnáljuk , kiszámoltuk , nem marad vazze.
Nb 1 -es csapatnak stadionra van stex.
Két részletben lehívható , 1 hónap alatt , de lehet , hogy kéne hozzá még agy kicsi.
( tipikus , európai normás építőipari finanszírozási feltételek )

Mondjuk mit is várunk , amikor az átlag magyar gyerek , anyu chateléséből , tudja meg , hogy anyu feje fáj , és ezt rohannak elmondani apunak , aki nagyon remélem , hogy nem WoW-zik épp , hanem a disszertációját írja a laptopján.
Még szerencse , hogy nem chaten beszélik ezt vele , mint a szerelmesek , a lakás két szobájában, hogy találkoznak egy közös helységben.
/ mellesleg , ez egy nem is oly régi vicc lenne , csak valamelyik kreatív , úgy maradt előző estéről , hát bedobta , és volt aki megrendelte /