"recepció van "

nagyon , nagyon régóta szeretném kiírni magamból azt a témát - most sem fog sikerülni .
Legelőszőr a kapcsolataim a világban munkacímet viselte volna.
Most így a vasárnap déli kótyagos állapotomban megelégszem annyival , hogy nagyjából értelmes mondatokat sem vagyok képes megfogalmazni.
Ugye egyszer adva van az életem.
Semmi extra , pont olyan furcsán szar mint mindenki másé.
Párhuzamosan van szerencsém végig kísérni jónéhány ember életét is, nemtől függetlenül.
" én úgy gondolom" , a barátaimnak is nevezhetem őket.
Hisz : " ismernek , mégis szeretnek".
Szeretnék most itt arra hivatkozni , hogy soha senki sem értett meg.
Tényleg próbálkoztak már vele sokan-nyilvánvalóan viszonyszám-és tán én vagyok alkalmatlan normális kapcsolat fent tartására.
-mi a normális?
Állok és tehetetlenül nézem - hogy miközben jelenleg minden szempontból pont az ellenkezőjének kellene történnie- ahogy mindenki, velem egyetemben , rohan a veszte felé.
Ahelyett . hogy az a kevés amit a magunkénak mondhatunk-és nincs rá hitel- igyekeznénk megtartani , mert még mindig jobb alternatíva mint a papírfecnik felhalmozása, a legegyszerűbb megoldást választjuk.
( az valakinek megvan , hogy amikor is egy bolygón az összes haszontalan elemet felrakják egy űrhajóra, hogy menjetek , mindjárt jövünk mi is, és találnak egy az életre alkalmas planétát, és leszállnak rajta , a legelső amit létrehoznak , az az , hogy a faleveleket kinevezik pénzé?!)
A lényeg.
Régóta gyanítom , csak tán már elkéstem vele, hogy minden helyzetben a megoldás a család-és ez lehet feleség férj , gyerek bármely kombinációban-lehet, és a legfontosabb az egészség után , a szeretet.
Nincs más amibe kapaszkodni lehetne, és nincs más amiért kapaszkodni érdemes.
Tudunk még szeretni , vagy végérvényesen elromlott -elrontottunk mindent?